Lezárult a lesencetomaji intézményben zajló képzésünk, az önálló életre való felkészülés elméleti része. A következő 60 órás tréningen már csak azok vesz részt, akik az első szakaszban leginkább bizonyították: felkészültek az önállóságra.

A képzés utolsó napjaiban már számos gyakorlati feladat is előkerült, amelyek mind életszerű helyzetekre kínáltak megoldást. A hetedik nap például a kapcsolatokról szólt: ezen a napon modelleztük azt a szociális hálót, amelyre a KULCSprogram lakója számíthat - és persze minden más ember.

  • Ha reggel munkába menet lekéssük a buszt, felesleges felhívnunk a segítőnket, hogy megkérdezzük, mikor megy a következő, hiszen ott állunk a buszmegállóban, bárkitől megkérdezhetjük. Fontos viszont értesíteni a munkahelyünket.
  • Ha elhagy a szerelmünk, valószínűleg nem a segítőt hívjuk fel, hanem a legjobb barátunkkal beszéljük meg a kérdést.
  • Ha csőtörés van a lakásban, a házgondnokhoz rohanunk, vagy a szomszédhoz segítségért.
  • Ha van 2000 forintunk, de nem tudjuk elég-e arra, amit venni szeretnénk, akkor akár a boltos nénitől is segítséget kérhetünk.

Több mint 20 életszerű szituációt vettünk végig. Áttekintve a végeredményt, megállapítottuk, nagyon sok helyre tudunk fordulni, és egy-egy problémában mindig más és más tud segíteni. Sőt! Több olyan dolgot találtunk, melyhez egyáltalán nincs szükségünk segítségre, hiszen egyedül is boldogulunk. Ezekre a dolgokra voltunk a legbüszkébbek!

KÖNNYEN ÉRTHETŐEN:

Az ÉFOÉSZ az önálló életre tanítja meg a fogyatékos embereket.

A képzésen szituációs feladatokat oldanak meg,

amivel az önálló életben is találkoznak.

Megtanulják, kitől kérhetnek segítséget.

A résztvevők a képzés során rájöttek arra,

sok mindenben nem is kell segítség.

Az ÉFOÉSZ segíti az fogyatékos emberek önálló lakhatását.

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr132797891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása