Churchillt idézte Gyene Piroska a konferencia második napjának megnyitásakor, utalva a most kezdődő intézményi kitagolásra, és a rendezvényen megjelent szakemberek összefogásának lehetőségeire. Az egyeztetésen a NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának képviselője is részt vett.

Nem a címbeli idézet volt ma az egyetlen mondat, amit érdemes szó szerint idézni, így beszéljen most helyettem egy ilyen válogatás – a teljesség igénye nélkül:

„Az én feladatom az otthon vezetőjeként, hogy a gondokat megoldjam.”

„A kitagolás lényege, hogy a fogyatékos emberek a társadalomban aktívan részt tudjanak venni.”

„A kiindulópont, hogy a fogyatékos embereknek nyújtunk szolgáltatást, attól függetlenül, hogy hol lakik.”

„Ez az átmeneti időszak időt ad arra, hogy egyfelől az ellátottakat megtanítsuk az új rendszer használatára, másfelől eközben mi magunk is felkészüljünk.”

„Mit jelent neked az önállóság?” „A lakóotthonon belüli munkákat elvégzem, a szabadidőmben pedig azt csinálom, amit szeretnék.”

„Miben volt más a nagyintézmény, mint a lakóotthonod?” „Ott ilyen sérült emberek laknak hat- meg nyolcágyas szobákban.”

„Kicsit félelmetes, hogy éjszaka sem lenne ott segítő, de gondosan bezárnánk az ajtót.”

„A támogatott lakhatáshoz kéne próbaidő. Ha nem tetszik, vissza tudjak menni  lakóotthonba.”

„A társadalomnak kell változnia, hogy a szolgáltatások mindenki által használhatók legyenek.”

„A stratégián túl évenkénti cselekvési terv kell, és fontos, hogy az önkormányzatok önálló tervvel is  rendelkezzenek a saját intézményük átalakításáról.”

„A létező társadalmi szolidaritásra kell építeni. Vagy ha ez nincs, meg kell teremteni.”

„Az átalakításra szánt 30 éves határidő beláthatatlanul hosszú. Nekünk is azt mondta az orvos, hogy fogynunk kéne, de csak fokozatosan, két év alatt tíz kilót. Hát két év nagyon sok idő. Ma is megettem már három süteményt.”

„Önmagában a kitagolással nem oldunk meg semmit, tönkretesszük és elmagányosítjuk az ellátottakat.”

„Ne az legyen, hogy be kell jutni az intézménybe ahhoz, hogy szolgáltatáshoz jussak.”

„Ha mindig a nemekből meg a nincsekből indulunk ki, akkor nem jutunk sokra.”

„A támogatott lakhatási program nem tud elindulni zászlóshajók, hősök nélkül!”

„Az újítás önmagában nem cél.”

„Nem a méret a lényeg.” (az intézmények színvonala kapcsán)

„Az integráció ezt jelenti: ha kimegy az utcára, köszönnek neki, és van, aki megkérdezze tőle, hogy hogy van.”

KÖNNYEN ÉRTHETŐEN:

A konferencia második napján a résztvevők

a támogatott lakhatásról beszélgettek.

Önérvényesítő fiatalok és szakemberek mondták el véleményüket.

Az önérvényesítők kíváncsiak az önálló életre.

Tudják, hogy az önálló élethez támogatásra van szükség.

A támogatás azt jelenti, hogy segítséget kapnak.

Nincsenek egyedül.

Az ÉFOÉSZ szeretné, hogy a fogyatékos emberek is

képesek legyenek az önálló életre.

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr632731473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.