Csoki, tusfürdő, Bettikének számológép, másnak cigi - egész rakománnyal tér vissza Gyuri, Zoli és Józsi a nap végén Lesencetomajra. A KULCSprogram első önálló lakásába hamarosan beköltöző három fiatal jelenleg a gyakorlati képzésen vesz részt, azaz a nap javarészét a belvárosi lakásban töltik, de a nap végén még mindennap visszatérnek az intézménybe. Bent pedig nagy kincs ez a fajta szabad mozgás, a megrendelések nap mint nap elárasztják őket.

A bevásárlások mellett a szakmai program is sűrű a héten: főztek már zöldséglevest és milánóit, volt szó sportról, szabadidőről, egészségről, tisztálkodásról. Az egészségmegőrzés máris nagyon megy a fiúknak: megállás nélkül sorolják a szűrővizsgálatokat, a mozgás lehetőségeit, a táplálkozási alapelveket.

"Én olyan vagyok, mint egy örökmozgó" - vallja Zotya, és kiderül, a másik két fiú is rendszeresen együtt focizik, így a sportolással nem lesz gond. Elméletben az egészséges táplálkozás is nagyon megy, a tejtermékek közé mondjuk becsúszik a puding mint fontos betevő. "Az édesség, azt nem szabad sokat enni" - mondja Gyuri, de Zoli védekezése is jogos persze: "De én azt nagyon szeretem." Nevetve mutatja: megpróbálták aláhúzni kólájának címkéjén az ital egészséges összetevőit, egyet találtak: ivóvíz.

A fiúk elmesélik, a ház lakói már felismerik őket, amikor jönnek: ti vagytok azok, akik az újságban voltak? - kérdezik tőlük. Lassan hozzászoknak a sajtó érdeklődéséhez, a képzésen tegnap is részt vett egy újságíró, akinek szívesen mesélik élményeiket és gondolataikat a KULCSprogram kapcsán.

Bár még mindennap visszatérnek Lesencetomajra, az új otthon máris szépül. Hol egy kép, hol egy újabb személyes tárgy kerül át a lakásba, tegnap például már az újonnan áthozott fonott kosárból kínálták nekünk a gyümölcsöt. Ha így folytatják, június elsejére meghitt otthon válik a lakásból, pontosan azokkal az apróságokkal, amik megkülönböztetik egy intézménytől.

Kép forrása: termeszetes-egeszseg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr222898129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.