Július elején közel 50 fővel indult Tiszaugra nyaralni a tapolcai ÉFOÉSZ szervezet csapata - immár a KULCSprogramban önálló életet kezdett három fiatalemberrel kiegészülve.A tiszaugi Club Hotel Pegazusban már nagyon várták a társaságot, akik egész héten élvezhették a…

Méltatlan állapotoknak vethet véget az a most bejelentett stratégia és hozzá kapcsolódó EU-s pályázati csomag, amellyel a fogyatékossággal élők bentlakásos intézményeinek átalakítását finanszírozzák. A kormány tegnap fogadta el a kitagolásról szóló tervezetet, amelynek…

Amikor elkezdtem írni a mai bejegyzést T.-ről, aki az elmúlt félévben az asszisztensem volt, rádöbbentem: alig bírom abbahagyni. Rengeteg élmény és gondolat, személyes beszámolók és szakmailag is tanulságos történetek kívánkoztak ki belőlem. Ezért úgy döntöttem: a mai poszt…

A "nyár van" spontán sorozatunk következő epizódja: milyen az élet ilyenkor az első KULCSprogramos lakásban, Tapolcán?Először is: nagyon otthonos!A néhány hónappal ezelőtti kezdeti állapothoz képest sokat alakult, szépült a lakás, az újdonsült házigazdák…

"A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk."(Sydney Smith) Tombol a nyár - kánikulával, mézédes dinnyével, vízparti vakációkkal, szabadságolások miatt csendes irodákkal. De vajon milyen az élet a…

„Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” Konfúciusz Több helyen is olvasom azt a mintegy helyesbítő megállapítást: nem is a KULCSprogram az országban az első támogatott lakhatási forma. Azon túl, hogy a „támogatott…

ÉFOÉSZ 2011.07.07. 11:22

Nyár és nevetés

Nagy nevetések, sőt, kacagások, hahota, elő-előkerülő mobilok, susmus, egymás szavába vágó, nagyívű monológok jellemzik a KULCSprogram most zajló képzését - néha már-már a randalírozás szót is megkockáztatnám. A résztvevő tizenegy fiatal minden napra feladja nekünk a…

Ma új vendéggel bővült a KULCSprogram budapesti képzésének csapata: csatlakozott hozzánk Tóni, aki 2 testvérével, családjával élt korábban, de nemrég lakóotthonba költözött - mindkét helyen számos problémával szembesült az együttélés során. A testvérek túl rendetlenek,…

Intézményekben élőktől nem ritkán hallani: nagy hiány az életükben, hogy a társadalom peremére rekesztve nincsenek "igazi" kapcsolataik, ismeretségeik, barátságaik. "Nem barát az, akinek fizetnek, hogy velem legyen."Szociális háló volt ma a KULCSprogram…

süti beállítások módosítása