Tájékozatlansággal, szemérmességgel, nagyfokú idegenkedéssel szembesülhetünk, ha értelmi fogyatékos emberek szexualitásáról beszélünk: a téma jelenleg Magyarországon tabu. Ezen persze nem segít, ha szenzációvadász módon, egyoldalúan közelítjük meg a témát, vagy ha az intézmények és érdekvédők között létező ellentéteket kiélezni próbáljuk. Mindannyiunk, az egész társadalom célja egy lehet csak: az érintett emberek alapvető jogainak, emberi méltóságának minél szélesebb körű biztosítása.

Ahogyan egyéb más területeken is, ezügyben is a legfontosabb megérteni: az értelmi fogyatékossággal élők alapvetően semmiben nem különböznek a társadalom többségétől. Igényeik, vágyaik, motivációik ugyanolyanok lehetnek, mint az ép emberek esetében, de az övék is legalább olyan heterogén, mint bármely más társadalmi csoport.

A módszeres, megfelelően végiggondolt, felépített felvilágosítás hiányát egyes bentlakásos intézményekben tovább súlyosbíthatják a „normális” szociális viselkedés és a szexualitás, a párkapcsolati gyakorlat elsajátításának hiányosságai. Elsődleges lenne, hogy a nélkülözhetetlen biológiai tudnivalókon túl az alapvető értékrend, a saját nemi szerepünk, az egészséges párkapcsolat, az örömteli szexuális élet kérdéseire hangsúlyt fektessenek a felvilágosítás, majd az intézményi élet (vagy akár nappali ellátás) során.

A megoldást minden érintett fél párbeszéde jelentené: érintett önérvényesítők, érdekvédők, az ellátó intézményekben és szociális szférában dolgozó szakemberek, pedagógusok együttműködése. Szövetségünk egyébként az önálló életet célzó KULCSprogram felkészítő gyakorlati képzése során is foglalkozik a témával: a nyílt, tabuk nélküli kommunikációra és az alapvető személyiségi jogok garantálására helyezi a hangsúlyt.

Hazánk 2007-ben elsők között ratifikálta a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt, amely kimondja: el kell ismerni a házasságkötésre alkalmas korú fogyatékossággal élő személyeknek a házasságkötéshez és családalapításhoz való jogát, valamint azt a jogukat, hogy szabadon és felelősségteljesen dönthessenek gyermekeik számáról, hogy hozzáféréssel bírjanak az életkornak megfelelő információkhoz, a reproduktív és családtervezési oktatás elismerést nyerjen, valamint hogy biztosítsák számukra e jogok gyakorlását lehetővé tevő eszközöket. A szöveg ezen a téren is az emberi méltósághoz fűződő alapvető jogok garantálását írja elő. Hangsúlyozzuk: ez egy általunk is ratifikált ENSZ Egyezmény, azaz Magyarországon hatályos jogszabály.

Hogy mikor ér össze a jog és a gyakorlat – egyelőre kérdés.

Képek forrása: nlcafe.hu és onlinepszichologia.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr273193628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.