2013 tavaszán újra elkezdtük, a munkálatokat a kertben. A tavalyi év sikerére való tekintettel ismét sok paprikát, paradicsomot, zöldborsót, céklát, burgonyát ültettünk a kis kertünkbe. Nagy örömünkre barátaink, ismerőseink és segítőink segítségével sikerült egy kutat ásni, ami nagyban, megkönnyíti a kerti munkánkat . Mindennapi gondoskodásunknak,/ kapálás, öntözés/ meg lett az eredménye. A mélyhűtő szekrényünk, éléskamránk telis-tele finom zöldségekkel, befőttel és savanyúságokkal.

blog0.jpg

blog.jpgblog1.jpgTavasszal Szakolyban és Bélapátfalván az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület rendezvényén lehetőségünk volt elmondani a két év tapasztalatait a Kulcsprogramban. Ezen a rendezvényen az intézmény lakói , megkérdezhették tőlünk a felmerülő kérdéseiket a támogatott lakhatással kapcsolatban. Őszintén beszámoltunk a kezdeti nehézségekről és természetesen az örömökről is.kertben2.jpgblog3.jpgblog4.jpg

A lakásba költözés kétéves évfordulóját rendhagyó módon Gyene Piroska Elnök asszonnyal ünnepeltük, aki nagy meglepetésünkre saját készítésű tortával várt minket.blog5.jpg

A nyár a megszokottnál is sokkal színesebben zajlik nálunk mivel ismét lehetőségünk volt részt venni az ÉFOÉSZ helyi szervezetének közös nyaralásán, Tiszaugon és a Lesencetomaji intézmény által szervezett horvátországi nyaraláson is. Mindkét helyszínről nagy élményekkel tértünk haza Tapolcára.blog6.jpgblog7.jpgblog8.jpgblog9.jpgblog10.jpgblog11.jpg

Folytatjuk……………………

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr815510339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása