Elindult a KULCSprogram elméleti képzése Tapolca után Budapesten is! A mai napon összesen 10 résztvevővel, bemutatkozással, önismereti feladatokkal indítottuk a csoportot.Mai téma: önismeret"Ha ismerem magam, meg tudom magam ismertetni az embertársaimmal" - hangsúlyozta az…

Összehívták az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot: a kormányzat és az érdekvédők képviselői tegnap tárgyaltak a legsürgetőbb fogyatékosügyi kérdésekről.Mint a terület egyik leghangsúlyosabb kérdése, a nagylétszámú intézmények átalakításáról szóló kitagolási…

Első saját otthonában kezdi önálló életét három értelmi fogyatékos fiatal Tapolcán. Az országban elsőként indul el ez a lakhatási forma.Tudnak az értelmi fogyatékos emberek teljesen önállóan élni?Igen – a kellő ismereteket elsajátítva. A blogon végigkövettük,…

"Mindig is az emberi jogok érdekeltek leginkább" - ritkán halljuk ezt jogászoktól, joghallgatótól. Lebecsülendő karitatív szakma vagy kalandos, életszerű, szerteágazó feladat a fogyatékossággal élők jogaival foglalkozni?  Többször hallottam ezen a területen…

ÉFOÉSZ 2011.03.18. 11:43

Kommentálj!

Blogunk látogatottsága szépen növekszik. Bízunk benne, hogy ezután még ennél is több emberhez fognak eljutni a támogatott lakhatásról szóló tapasztalataink.A blogot azonban annak érdekében is indítottuk, hogy gyors párbeszédet kezdeményezzünk, interaktív felületet…

Churchillt idézte Gyene Piroska a konferencia második napjának megnyitásakor, utalva a most kezdődő intézményi kitagolásra, és a rendezvényen megjelent szakemberek összefogásának lehetőségeire. Az egyeztetésen a NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások…

"Az általam vezetett intézményben minden lakó kizáró gondnokság alatt áll, pedig teljesen tisztában vannak a világ dolgaival, pontosan tudják például, mikor játszik a Fradi" - számolt be Gyene Piroska, az idén 30 éves ÉFOÉSZ elnöke a ma kezdődött konferencián. Az…

Cselekvőképességről szól a mai nap a ráckevei "Pro és Kontra" Konszenzus Konferenciánkon, ahol önérvényesítők mellett intézményvezetőkkel, szakemberekkel is egyeztetünk az értelmi fogyatékossággal élőket érintő legfontosabb aktuális kérdésekről. Bízunk benne,…

Ma hozta nyilvánosságra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a nagylétszámú bentlakásos intézmények átalakításáról szóló stratégiáját. A tervezet a fokozatosságra építve az öngondoskodásra helyezi a hangsúlyt, célja a KULCSprogrammal is összecseng: segítő szolgáltatások…

"Természetesen célunk, hogy az érintettek és a velük kapcsolatos információk minél többször megjelenjenek az írott és elektronikus médiában, hiszen a nyilvánosság alapvető eszköze lehet az érdekérvényesítő munkának. Fontos, hogy ezek a megjelenések ne a sajnálatról…

süti beállítások módosítása