Első saját otthonában kezdi önálló életét három értelmi fogyatékos fiatal Tapolcán. Az országban elsőként indul el ez a lakhatási forma.Tudnak az értelmi fogyatékos emberek teljesen önállóan élni?Igen – a kellő ismereteket elsajátítva. A blogon végigkövettük,…

Amikor értelmi fogyatékos emberek választójogáról beszélünk, mindig az a furcsa érzésem támad, hogy fordítva kéne feltenni a kérdést. Azaz nem úgy, miért szavazhassanak, hanem így: miért ne? A konferencián sorba vettük: pro és kontra.„Az értelmi fogyatékos emberek ne…

Churchillt idézte Gyene Piroska a konferencia második napjának megnyitásakor, utalva a most kezdődő intézményi kitagolásra, és a rendezvényen megjelent szakemberek összefogásának lehetőségeire. Az egyeztetésen a NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások…

"Az általam vezetett intézményben minden lakó kizáró gondnokság alatt áll, pedig teljesen tisztában vannak a világ dolgaival, pontosan tudják például, mikor játszik a Fradi" - számolt be Gyene Piroska, az idén 30 éves ÉFOÉSZ elnöke a ma kezdődött konferencián. Az…

Cselekvőképességről szól a mai nap a ráckevei "Pro és Kontra" Konszenzus Konferenciánkon, ahol önérvényesítők mellett intézményvezetőkkel, szakemberekkel is egyeztetünk az értelmi fogyatékossággal élőket érintő legfontosabb aktuális kérdésekről. Bízunk benne,…