LABELS ARE FOR JARS, NOT FOR PEOPLE – hirdeti a kanadai People First egyesület, szabad fordításban: „A címkék befőttekre valók, nem emberekre!”

Az utóbbi időben egymástól független történések mind ugyanezt az egy mondatot juttatták eszembe.

Megkeresett például egy szülő, akinek a felnőtt fia „kicsit furcsa”. Egy kicsit tán nehezebben megy a tanulás, mint az átlagnak. Egy kicsit tán több volt vele a gond az iskolában, mint az átlaggal. Egy kicsit tán nehezebben teremt kapcsolatot, mint az átlag. De ki az átlag? Ki mondja meg, hogy mi a „gond” a fiúval?

Az IQ-ját hol határérték közelében mérték, később jóval magasabban. Autistának nem „nyilvánították”, de hogy autisztikus, azt több helyen „diagnosztizálták”. Valószínűleg vannak pszichés gondjai, igen. De az orvosi diagnózisok, papírok, megnevezések, gyógyszerezések dzsungelében sem derült ki: akkor ő most kicsoda – legalábbis a szociális ellátórendszer által ismert címkék szerint.

Az édesanyát a címkék persze nem érdeklik. Az érdekli: ki segít neki megoldani egy nehéz élethelyzetet. De a támogató és segítő szolgálatok, civilek, szervezetek, szakemberek elsőként mind ugyanazt a kérdést tették fel: mi van írva az ORSZI-s papírjára?

Autista? Enyhe fokban/közép-súlyosan/súlyosan értelmi fogyatékos? Pszichiátriai beteg? Ismerve hazánkban a társadalom elfogadási hajlandóságát nem csodálom, hogy sem az édesanya, sem a fiatalember nem akart választani egyet sem a megbélyegzés, a társadalmi stigmatizálás ezen módjai közül.

A társadalom által létrehozott intézményrendszerek szeretnek fekete-fehér kategóriákban gondolkodni. Az emberek azonban nem írhatók le ilyen egyszerűen.

A címkék megbuktak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.