INTÉZET

Feltetted a kérdést magadnak valaha, hogy miért élnek a fogyatékosok több száz fős nagy intézetekben?

Mi is a baj az intézetekkel? Nos, azt gondoljuk, hogy csak az, hogy emberhez méltatlan, megalázó és felháborító még a gondolat is, hogy század-, kétszázad-magaddal összezárva, és személyes szabadságodban nap mint nap korlátozva, kiszolgáltatottan éld az életedet? Meg az, hogy mindezt még fokozva nem azt mondják neked, hogy ezt a büntetést ennyi és ennyi ideig kell elszenvedned, hanem azt hangsúlyozzák, hogy ez a Te érdekedben van így? Vagy mondjuk az, hogy akit egyszer egy intézet beszippantott, annak többé nincs semmilyen lehetősége arra, hogy saját elhatározásából a helyzetén érdemben változtasson? Nem, nem csak ez. Ráadásul a köztudatban mindez egyetlen szelíd mondatban összefoglalva így él: az intézetekben lakó fogyatékos emberek nem élhetnek úgy, ahogyan ők szeretnének. „Ja, kérem, hát ezzel én is pontosan így vagyok!” – szól erre a médiától kilúgozott közvélemény. „Nehéz időket élünk. Mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatát, hogy később jobb legyen.”  Az áldozathozatal teóriája azonban máris megdől, ha azt mondom, hogy egy kiscsoportos, maximum 10 fős lakóforma egy főre jutó tényleges költségei messze elmaradnak egy nagy létszámú intézet működtetésének egy főre jutó tényleges költségeitől!

Feltetted a kérdést magadnak valaha, hogy miért élnek a fogyatékosok több száz fős nagy intézetekben?

Mi is a baj az intézetekkel? A több száz fős nagy intézetek totális intézmények, amelyekre jellemző a személyes szabadság korlátozása. A nagy intézetek az emberi és személyiségjogok napi rendszerességű sárban tiprásához jogszabályokkal gondosan megtámogatott protokollokkal rendelkeznek. Mivel ezek az intézmények jelenleg működésükkel a néhány új keletű, és így viszonylag ismeretlen jogszabályon kívül csak az emberi jóérzést sértik, és fennmaradásukat törvények, rendeletek garmadával biztosították be, mondhatjuk, hogy ez jelenleg egy törvényi kereteken belül működő totális rendszer. Ha ez még mindig nem elég ahhoz, hogy szégyenkezve süssük le a szemünket, akkor mondjuk ki nyíltan, ismertünk ilyen rendszereket a történelem sötét korszakaiból. Nem is olyan régen emberek százezreit vitték munka- vagy haláltáborokba, melyekre jellemző volt a személyes szabadság korlátozása, ahol az emberi és személyiségjogok napi rendszerességű sárban tiprásához jogszabályokkal gondosan megtámogatott protokollokkal rendelkeztek.

Feltetted a kérdést magadnak valaha, hogy miért élnek a fogyatékosok több száz fős nagy intézetekben?

Mi is a baj az intézetekkel? A nagy létszámú intézetek hierarchikus struktúrája egy kétpólusú kasztrendszer tökéletes mintázatát adja ki. Az alsó kaszt, az ellátottak kasztja, a felső a segítő és kiszolgáló személyzet kasztja. A két pólus között nincs átjárás. Ez a mesterséges kasztrendszer azonban sokkal rosszabb, mint a keleti kultúrában kialakult társadalmi elkülönülés megkövesedett formája. A nagy intézetek felső kasztja ugyanis azzal a hamis illúzióval igyekszik fenntartani ezt a rendszert, hogy ő tulajdonképpen csak az alsó kaszt érdekeit szolgálja, értük van jelen a rendszerben. Lássuk csak, ki mit kap ebben a rendszerben? A segítő és kiszolgáló személyzet munkát, bért, társadalmi megbecsülést, és presztízst, önbecsülést, személyiségében folytonos fejlődési lehetőséget és azt a tudatot, hogy fontos és hasznos dolgot cselekszik, a mindennapjainak célja és értelme van. Mit kap a rendszerben a fogyatékos ember a vegetatív szükségleteinek kielégítésén kívül? Szigorú korlátok közt leélt, kiszolgáltatott, monoton és céltalan életet.

Feltetted a kérdést magadnak valaha, hogy miért élnek a fogyatékosok több száz fős nagy intézetekben?

Mi is a baj az intézetekkel? Az intézetek létrehozását és létét áthatja egy olyan ideológia, amely láthatatlan mételyként fészkelte be magát az emberek lelkébe, akár tudomást veszünk róla, akár nem.  Az ideológiák mindig veszélyesek, azonban az az ideológia, amelyről itt most szó van, a valaha létezett egyik legveszélyesebb.  Igazi „tömeggyilkos”. Ő pedig ez: „…vannak az értékesek, és vannak a kevésbé értékesek…” Ma az emberek döntő többsége értetlenül áll azon kijelentés előtt, mely szerint az ún. ép társadalomnak ugyanolyan szüksége van a fogyatékkal élőkre, mint a fogyatékkal élőknek az ép társadalomra. – Ugyan, mi szükségünk lehet nekünk a fogyatékosokra? – kérdezhetik. Nos, ha egy kicsit is reálisan tekintünk az emberiség kilátásaira, azt láthatjuk, hogy a túlélés zálogai valószínűleg nem a technikai vívmányok, a tudományos felfedezések lesznek, hanem az emberiség jövője azon áll vagy bukik, hogy lesz-e elég szolidaritás, őszinteség, előítélet-mentesség, elfogadás és szeretet Bennünk ahhoz, hogy az emberi ész csodálatos vívmányait ne egymás elpusztítására, hanem Földünk és embertársaink javára tudjuk fordítani. Akik ma Nekünk a szolidaritásról, őszinteségről, előítélet-mentességről, elfogadásról és szeretetről a legtöbb tanítást tudják adni, azok a fogyatékkal élő emberek. Természetesen tanulni csak akkor tudunk tőlük, ha velünk vannak, és nem gondosan elzárva tőlünk, hogy lehetőleg még a létezésükről se tudjunk!

Feltetted a kérdést magadnak valaha, hogy miért élnek a fogyatékosok több száz fős nagy intézetekben…?

Turba Attila, egy lakóotthon vezetőjének írása

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr613238155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása