ÉFOÉSZ 2011.04.23. 13:06

Már csak 4 nap!

4 nap múlva megnyitjuk a KULCSprogram első lakását - addig pedig minden nap egy kérdés-válasz formájú gondolattal számolunk vissza.

Milyen nehézségek adódhatnak a program során?

Az egyik fennálló kockázat, hogy a lakók a beköltözést követően úgy döntenek: mégsem az önálló életet választják, hanem a szabályozottabb, ám sok szempontból kényelmesebb intézményi ellátást. Erre a kiválasztáskor tanúsított nagy odafigyelésen kívül nemigen tudunk felkészülni, és természetesen egy ilyen elhatározás esetén lehetőség lenne a visszaköltözésre.

Mindenféle más kockázatokkal kapcsolatban is elsődleges a megelőzés: igyekszünk felkészülni az esetleges problémákra, ezáltal ki is védeni őket. Ettől függetlenül azonban természetes, hogy adódhatnak olyan helyzetek, amikre nem készültünk.

Ahogyan mindannyiunk életében.

Mindannyian kerülünk veszélyhelyzetbe, vitás szituációkba, majd megtanuljuk megoldani azokat. A KULCSprogramban résztvevőknek lehetőségük van bebizonyítani: ugyanannyi veszélynek vannak kitéve, mint bárki más, és – kellő prevencióval, támogatással – a fogyatékossággal élők is meg tudnak oldani bármilyen vészhelyzetet.

KÖNNYEN ÉRTHETŐEN:

Négy nap múlva megnyílik a KULCSprogram első lakása.

Lehetnek nehézségek az önálló életben.

Ha szeretnének, visszaköltözhetnek az intézménybe a fiatalok.

Az ÉFOÉSZ támogatja a fiatalok önálló életét.

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr972847376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása