Több mint két hét telt el azóta, hogy a KULCSprogram segítségével három fiatalember kiköltözött a lesencetomaji fogyatékosok intézetéből, és új, önálló életet kezdett egy tapolcai belvárosi lakásban.

Büszkén jelentjük, a srácok jól vannak, élvezik az önállóságot, a nyugalmat, a nyarat, a jó időt!

A hétvégén lezajlott az első közös nagymosás - miután összespórolták a rávalót, megvették a mosógépet. A segítőjük csak olyankor megy, amikor hívják - egyelőre azért majd minden nap. A programjuk sűrű: múlt hétvégén például focimeccsen voltak, előtte kirándulni, ráadásul a lesencetomaji állásuk mellett sok egyéb pluszmunkát is elvállalnak.

 Nem csak a szorgalmuk, a rendszeretetük is példaértékű: a rendszeres portörlés, porszívózás, takarítás, mosogatás mellett arra is marad idejük, hogy ne csak a tisztaságra, de a rendre is odafigyeljenek. A lakás már egészen otthonossá lett, Zotya kitette a vonatos képeit, Gyuri átrendezte az ágyát, belakták a szobát. A hétvégi főzéshez azért még elkél a segítség, de mindenképpen csapatmunka ez is: közösen döntenek a menüről, együtt vásárolnak be, majd együtt is készítik el a fogásokat.

A pénz beosztását is tanulni kell még: korábban csak annyi zsebpénzt kaptak kézhez, amennyit el is költhettek, ehhez voltak szokva. Most azonban sok mindenre kell gyűjteni: rezsi, közös költségek, élelmiszer, mosógép-vásárlás, vagy más berendezések. Gyuri korábban is hangsúlyozta, tudja, hogy ezt még tanulnia kell, ezzel tehát nincs gond: a fiúk tisztában vannak a spórolás jelentőségével, értik, hogy ez fontos, de egy kis segítségre még szükségük van, hogy flottul menjenek a pénzügyek.

A KULCSprogram által kitűzött cél tehát megvalósult, a folyamat elindult: úton a teljes önállóság felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://kulcsprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr312999879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása