A fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésének, önállóságának (így a KULCSprogram folytatásának is) alapvető feltétele: a munka. Méltó körülmények között. A munka törvénykönyvének jelenlegi tervezete ezt több ponton is problémássá teszi: számos rendelkezése ütközik a - Magyarország által elsők között vállalt! - nemzetközi jogszabállyal: a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ egyezménnyel.

"A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek munkavállaláshoz való jogát, másokkal azonos alapon" - írja az Egyezmény.

A tervezetben azonban gyengül a diszkrimináció elleni védelem: nem szerepel benne az ésszerű alkalmazkodás jogintézménye, vagyis az a követelmény, hogy egy fogyatékos munkavállaló esetében a munkáltató tegyen meg mindent a megfelelő foglalkoztatásáért. Ezen túl hiányzik az esélyegyenlőségi terv elkészítésének kötelezettsége is: egy olyan dokumentumé, amely leírja, hogyan valósítja meg az akadálymentes környezetet és az egyenlő bánásmódot a munkáltató.

Aggályos a szöveg fogalmi zűrzavara: összemosdóik a cselekvőképesség–munkaképesség, valamint az egészségkárosodás–fogyatékosság fogalma.

A tervezetben szereplő "cselekvőképtelen munkavállaló" elnevezés egy fogalmi ellentmondás. Aki munkát vállal és alkalmazzák is - az cselekvőképes, nem igaz?

Ma Magyarország kb. 70.000 ember él gondnokság alatt, akik közül mintegy 45.000 személy cselekvőképtelen (azaz kizáró gondnokság alatt áll). Sajnos nemcsak olyan emberek kerülnek kizáró gondnokság alá, akiknek "hiányzik a belátási képessége", hanem olyanok is, akiknek ügyei intézéséhez némi segítségre lenne szükségük, a jogi szabályozás, illetve az ellátórendszer azonban nem tud alternatívát felajánlani számukra. A "cselekvőképtelenség" önmagában is egy elavult, nehezen definiálható jogi kategória, melyet a fogyatékossággal foglalkozó tudományok már régen meghaladtak. A jogalkotó a cselekvőképtelenség fogalmával egy olyan heterogén csoportot sűrít egy kategóriába, amelybe egyaránt tartozhat súlyosan, halmozottan fogyatékos ember és pszichiátriai betegséggel küzdő egyetemi professzor is, de időskori demenciával küzdő személyek, és szenvedélybetegek is elméletileg ebbe a körbe tartozhatnak.

A fogalom szűkebb, köznapi értelmezésben olyan súlyos, halmozottan fogyatékos, kómás beteg személyeket takar, akik munkavégzésre valóban képtelenek. Ilyen személyek esetében azonban nem is kell rendelkezéseket tartalmaznia az törvénynek, hiszen ők állapotuknál fogva nem is fognak munkaviszonyokban megjelenni.

A fogyatékosság ténye nyilván együtt jár kisebb-nagyobb mértékű akadályozottsággal, azonban erre nem a kirekesztés a megfelelő válasz (például azzal hogy az érintett személy nem létesíthet munkaviszonyt), hanem éppen a munkaadói oldalon többletkötelezettségek és védelmi szabályok előírása - egy nyitott, befogadó, sokszínű társadalom érdekében.

A méltó munkavégzés, a nyílt munkaerő-piaci siker és a munkáltatók érdekei mind kulcstényezők a fogyatékossággal élők önállósága, önálló lakhatása szempontjából. Ezért természetes, hogy a KULCSblog is figyelemmel követte a készülő Munka Törvénykönyve körüli egyeztetéseket.

Hiányzik az ésszerű alkalmazkodás követelménye és az esélyegyenlőségi terv készítésének kötelezettsége, bizonytalan és összemosódik a cselekvőképesség–munkaképesség, valamint az egészségkárosodás–fogyatékosság fogalma, és kizárná az érintetteket a közszféra munkavállalói közül a készülő kódex – hívja fel a figyelmet az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ). 

A gazdasági tárcához eljuttatott javaslatában a Szövetség többek között a fiatalkorúakhoz és a várandós nőkhöz hasonló kedvezményekben részesítené a fogyatékos munkavállalókat és fogyatékos gyermek születése esetén további pótszabadsággal segítené a családokat.

Július elején közel 50 fővel indult Tiszaugra nyaralni a tapolcai ÉFOÉSZ szervezet csapata - immár a KULCSprogramban önálló életet kezdett három fiatalemberrel kiegészülve.

A tiszaugi Club Hotel Pegazusban már nagyon várták a társaságot, akik egész héten élvezhették a szívélyes vendéglátást: "Kele László családja és munkatársai egy életre szóló élményt nyújtottak számukra" - mesélik a fiatalok. Nem csoda.

A három csillagos hotel medencéit élvezettel vette birtokba a csapat, de akinek nem volt kedve úszni, az sem maradt tétlenül: az óriási vízicsúszda, a szauna, a jacuzzi, a biliárd, a squashpálya, a bowlingpálya és a relaxszoba mind ingyen a rendelkezésükre álltak, sőt, a hét második felében egy tiszai jacht-hajózást is megszerveztek a tapolcaiaknak. A vendéglátók esténként sem hagyták unatkozni a fiatalokat: karaoke-val, filmvetítéssel szórakoztak.

A négycsillagos kikapcsolódást megelőzte egy nemzetközi ismerkedésre is alkalmat adó nyári élmény. Az ÉFOÉSZ Veszprém Megyei Szervezete 2007 óta áll kapcsolatban a svéd  BLEKINGE IDROTTSFÖRBUND szövetséggel - idén nyáron másodjára szerveztek közös tábort. A három fiatal elmeséli: soha ilyen jól még nem érezték magukat, Józsi most volt életében először táborban.

A csapat a balatonedericsi Afrikamúzeumba és Állatkertbe is ellátogatott.

Méltatlan állapotoknak vethet véget az a most bejelentett stratégia és hozzá kapcsolódó EU-s pályázati csomag, amellyel a fogyatékossággal élők bentlakásos intézményeinek átalakítását finanszírozzák. A kormány tegnap fogadta el a kitagolásról szóló tervezetet, amelynek első lépéseként 2013 végéig 1500 ember költözhet ki a zsúfolt, korszerűtlen építményekből.

Soltész Miklós, szociálpolitikáért felelős államtitkár által tegnap bejelentett stratégia kapcsán fontos tudatosítanunk, hogy a „kitagolás” szakkifejezés nem más, mint egy súlyos adósság törlesztése a fogyatékos emberekkel szemben, mely adósságot a többségi társadalom elsősorban embertelen bánásmódban és az ez iránti közömbösségben halmozott fel az elmúlt évtizedekben – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége hosszú ideje szorgalmazza a stratégia megszületését, és bízik benne, hogy a megvalósítás során a lehető leghatékonyabban érvényesülhetnek maguk az érintettek érdekei és elképzelései.

Az elkövetkező hónapok várhatóan a pályázat előkészítésével telnek majd, amelyek kiírása legkésőbb novemberig várható. A fogyatékossággal élőket, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó bentlakásos intézmények átalakítására 7 milliárd forint áll rendelkezésre.

„Az értelmi fogyatékos emberek ellátásában eddig soha nem látott fejlesztési forrásról van szó, így kiemelten fontos, hogy egy korszerű, közösségi alapú lakhatási rendszer és egy ezt kiegészítő támogató szolgáltatói háló jöjjön létre – mint amilyen a támogatott lakhatási formát meghonosító KULCSprogram elnevezésű kezdeményezésünk is” – mondta Kovács Melinda, az ÉFOÉSZ ügyvezetője. „Bízunk benne, hogy hasonlóan a stratégiaalkotás folyamatához a pályázati kiírás előkészítése is a civil szervezetek bevonásával történik majd. Lényeges szempont az is, hogy ne csak a változásokban talán kevésbé érdekelt nagylétszámú intézmények, hanem a közösségi lakhatási formákat már működtető civil fenntartók is kapjanak lehetőséget új férőhelyek létrehozására.”

„A megvalósítás akkor eredményes, ha megoldást ad annak a több tízezer embernek, akik jelenleg kénytelenek határszéleken vagy lakott településektől távol, korszerűtlen épületek gyakran hat-nyolc-tíz ágyas szobáiban összezsúfolódni, a társadalomból, így a közösségi élményekből, a sokunk számára hétköznapinak tűnő tevékenységekből is teljesen kirekesztve élni” – hangsúlyozza az ÉFOÉSZ ügyvezetője.

Amikor elkezdtem írni a mai bejegyzést T.-ről, aki az elmúlt félévben az asszisztensem volt, rádöbbentem: alig bírom abbahagyni. Rengeteg élmény és gondolat, személyes beszámolók és szakmailag is tanulságos történetek kívánkoztak ki belőlem. Ezért úgy döntöttem: a mai poszt csak a sorozat első darabja lesz. Kövessétek!

Amikor megtudtam: egy értelmi fogyatékossággal élő fiatalember lesz az asszisztensem, kíváncsisággal vegyes örömmel kezdtem készülni a feladatra. Amikor pedig először találkoztam T.-vel, elámultam.

Bár nem volt számomra teljesen ismeretlen ez a terület, mégis őszinte csodálattal vettem tudomásul: milyen talpraesett és eszes, „szinte nem is látszik rajta” – hogy ilyen laikus jellemzést adjak. Lenyűgözött a felismerés: tényleg mennyire más és más minden ember, mennyire különböző képességekkel rendelkezünk – értelmi fogyatékosságtól függetlenül.

T. jött, látott, és belopta magát a szívembe.

Magabiztos volt, mosolygós, nyíltszívű, közvetlen, sokat nevetett, mindenről őszintén véleményt mondott, csak dumált és dumált. Pont ilyennek kell lennie egy kommunikációsnak – gondoltam. A közös munka gördülékenyen kezdődött: az agya szivacsként szívta magába az általam elmondottakat, írtunk, rajzoltunk, beszélgettünk, készültünk „a nagy feladatra”: egy esetleges médiaszereplésre a "Semmit rólunk nélkülünk!" elv jegyében. Médiatréningre mentünk, újságot olvastunk, cikkeket elemeztünk, műfajokat tanultunk. Hamar kiderült: bár T. kiemelkedően jó képességű, jó eszű srác, nem a média a fő érdeklődési területe. Nem árult zsákba macskát: ő jelentkezett ugyan a munkára, és lelkesen vágott bele, azért rendszeresen emlegette, menyire szeret főzni, és hogy ő szíve szerint ezzel foglalkozna.

Ennek ellenére nagy örömmel járt hozzánk, büszke volt a munkájára – elsősorban tán azért, mert itt igazán fontosnak érezhette magát, odafigyeltek, kíváncsiak voltak rá. Nekem azért kétségeim voltak, hiszen ez nem biztos, hogy elég.

Pont mi hangsúlyozzuk mindig: az értelmi fogyatékossággal élőké ugyanolyan heterogén csoport, mint a társadalom egésze. Van, aki jól ír, van, aki nem. Van, aki követi a politikát, van, akit meg hidegen hagynak a pártok. És van olyan, akit érdekel a média világa – van, akinek meg az az álma, hogy szakács legyen. Ebből is gyanakodtam: hosszú távon egyikőnknek sem ez lesz az ideális megoldás.

A vele kapcsolatos későbbi nehézségek azonban – egy tökéletes lenyomatát adják a teljes szociális ellátórendszer és gondnoksági gyakorlat minden egyes hátulütőjének. Ígyhát a történetnek egy lakhatásról szóló blogban is helye van.

Folytatása következik tehát.

Képek forrása: eletkor.hu, sulinet.hu

A "nyár van" spontán sorozatunk következő epizódja: milyen az élet ilyenkor az első KULCSprogramos lakásban, Tapolcán?

Először is: nagyon otthonos!

A néhány hónappal ezelőtti kezdeti állapothoz képest sokat alakult, szépült a lakás, az újdonsült házigazdák barátságos otthont teremtettek a színes falak között: saját bútorok, személyes tárgyak, apróságok.

A június elseje óta önállósult három fiatalember egyébként gazdag nyári programról számol be. Svéd-magyar integrált tábort és egy tiszaugi kikapcsolódást is szervezett az ÉFOÉSZ tapolcai szervezete - a fiúk mindkettőn részt vehettek. Részletes tábori beszámoló a jövő héten.

Gyuri és Zotya szögre akasztja a konyhai kötényt: nyaralni indulnak

"A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk."

(Sydney Smith)
 

Tombol a nyár - kánikulával, mézédes dinnyével, vízparti vakációkkal, szabadságolások miatt csendes irodákkal. De vajon milyen az élet a nagy, bentlakásos intézményekben – ilyenkor?

Szívderítő kezdeményezésről számol be Gyene Piroska, a Reménysugár Habilitációs Intézet vezetője: néhányan az RHI lakói közül „csereüdülésen” vesznek részt Tordason, a budatétényi intézet pedig szintén befogadott a hétre néhány tordasi bentlakót. Sokan közülük korábban az RHI-ban éltek, így ez a nyaralás számukra egy kicsit nosztalgia is: néhányan visszatértek régi szobájukba, korábbi lakótársaikkal, barátaikkal töltik most az időt. Tordason pedig eközben nagy az izgalom: Bartokos Tamás rendező, művészetterápiával foglalkozó szociális munkás előadását mutatják be szombaton az intézményben. A tordasi és a budatétényi lakók keményen dolgoznak a főpróbahéten, közösen készülnek a premierre.

„A két intézmény között hatékony együttműködés alakult ki: fellépett már nálunk a tordasi zenekar, többen költöztek már hozzánk tőlük, és fordítva. Ez a csereprogram azért is sikeres kezdeményezés, mert azt példázza: apró dolgokkal is nagyon meg lehet színesíteni az intézményben élők mindennapjait, és ez sokszor nem is az anyagiakon múlik. A nagyon szűkös pénzügyi források ellenére is van lehetőség emberibbé tenni az életet” – hangsúlyozza Gyene Piroska. Sokan nem is gondolnák: már önmagában az is izgalmas kilépés lehet az egyhangú hétköznapokból, ha például a szereplőknek a próbákra nap mint nap busszal kell bejárni.

Mindannyian vágyunk ilyenkor a változatosságra, az új kalandokra, új emberekre. Nincs ez másképp a sérült embereknél sem.

És bár biztosan sok a hasonlóan pozitív kezdeményezés az ország nagylétszámú intézményeiben, összességében azonban mégis számos teendőnk lenne ezen a téren (is): a kitagolásnak az ilyen, a szabadidő eltöltésére irányuló kérdésekre is választ kell majd adnia. Az érintett önérvényesítőkből álló People First egyesület honlapján szerepel ez a gondolat: az intézmény nem csupán egy hely – ez a mód, ahogyan az emberek gondolkodnak. Az érintettek társadalmi kirekesztését és - sok esetben - "vegetálását" elősegítő rendszer.

Amikor kitagolásról beszélünk tehát, nem csak a fizikai falak lebontása, hanem a gondolkodás átalakítása is közös feladatunk.

„Mondd el és elfelejtem;
mutasd meg és megjegyzem;
engedd, hogy csináljam és megértem.”
Konfúciusz

Több helyen is olvasom azt a mintegy helyesbítő megállapítást: nem is a KULCSprogram az országban az első támogatott lakhatási forma. Azon túl, hogy a „támogatott lakhatás” jelenleg törvényileg nem definiált fogalom, és alatta mást és mást értenek a különböző szakemberek (mi egy komplex rendszert, képzéssel, mentorprogrammal, országos hálózattal), a fő kérdés ezzel kapcsolatban az: nem ugyanaz a cél vezérel-e mindenkit, aki értelmi fogyatékos emberekkel foglalkozik? Jó-e a civil közösségnek, nekünk, ha kicsinyes kommunikációval a közös cél elérését akadályozzuk?

Úgy érzem, nem. A szakmai vita azonban nagyon hasznos eszköz a fogyatékosságügyben is, hiszen minden szakmaterületet előrevisznek az érvelésekkel alátámasztott vélemények.  Így mi inkább ezt tesszük.

A „támogatott lakhatás” fogalom nagyon divatos a fogyatékossággal foglalkozó szakemberek körében, legalább olyan sokan és sokféleképpen használják, mint a szintén felkapott „támogatott döntéshozatalt”. Több szakmai fórumon tapasztaltuk már, ahogyan szakemberek magabiztosan jelentik ki: nálunk működik ez a rendszer – majd kiderül, egészen másképpen képzelik, mint ahogyan mi. Ez persze nem baj, hiszen mind a TL, mind a TD lényege, hogy létező, szinte magától kialakuló segítségnyújtási formákat intézményesítsen. Egyelőre nincs egységes definíció, a szociális törvény nem tartalmazza a fogalmat. Az ÉFOÉSZ-nak a KULCSprogram elindításával nem titkolt célja volt az is: olyan minden részletre kiterjedő, működőképes modellt hozzon létre, amely akár a kormányzat számára is példaként szolgálhat, később törvényileg szabályozott kereteket kaphat.

Hogyan is néz ez ki?

Az ÉFOÉSZ szociális munkás, szociálpedagógus, gyógypedagógus, jogász végzettségű szakemberekből álló teamje számos nemzetközi szakirodalmat tanulmányozott a projekt előkészületének folyamatában. Kanadában és az USA-ban a 1970-es, ’80-as években kezdődött a támogatott lakhatás gyakorlata, azóta kidolgozott képzési rendszerrel, minőségbiztosítási rendszerrel rendelkeznek. Országszerte szakemberhálózatot működtetnek a felmerülő kérdések megvitatására, éves találkozót szerveznek a támogatott lakhatásban élő személyek számára.

Megfogalmazódott a kritikákban, hogy az országban máshol is működik a „támogatott lakhatás”, jól, bár a költözés előtt nem kaptak célzott képzést. A lényeg: hogy jól érzik magukat.

A szakmai kompetencia jelentős hiányát mutatja, ha szakemberként eltévesztettük szem elől az önálló életet mint elérendő célt. A világban „jól érezni” magunkat nem elegendő, ennek megvalósulásáért sok lépcsőt kell megtenni a Maslow-féle piramison, hogy elérjük az önmegvalósításunk legmagasabb szintjét. Saját tapasztalati tanulásunk és másoktól való tanulás útján érjük el céljainkat, és természetesen ez az a tanulás, amelynél nem kapunk érdemjegyeket, és sosincs vége. Az ÉFOÉSZ képzési programja 120 órában felkészíti, és nem „elkészíti” a beköltözőket. A fiatalokat nem lehet és nem szabad megmenteni a saját élettapasztalatuktól.

Szerintünk tehát nem csak az a lényeg: jól érzik-e magukat. Számunkra a „támogatott lakhatás” nem egy olyan ad hoc megoldás, amelyet egy-egy esetben alapítványi vagy egyéb segítséggel elintézhet magának néhány agilis ember, nem pusztán költözés innen oda. A támogatott lakhatás egy rendszer, egy hosszú távú lehetőség, egy sokrétű szolgáltatási forma, amelynek országos kiterjesztésén munkálkodunk. A mi definíciónk szerint ez egy olyan, segítők és lakók számára külön meghirdetett elméleti és gyakorlati képzéssel, előre kidolgozott mentorprogrammal, szakmai tartalommal megtöltött, kormányzati támogatással létrejövő, jól felépített struktúra, amely során a kitagolásban majdan résztvevő nagyintézményekkel együttműködve tudunk tapasztalatot gyűjteni, előkészítve a modellt a törvényi keretek kialakítására, és egy későbbi országos hálózat kiépítésére.

A KULCSprogram tehát a maga nemében első.

Az értelmezésbeli különbségeken túl azonban abban is úttörő (és ez is fontos cél volt), hogy olyan kommunikációs kampány szerveződött köré, amelynek segítségével a fogyatékosságüggyel alig foglalkozó mainstream média és általa az utca embere is megismerhette. A siker egyértelmű: országos napilapok, tévé- és rádióadók foglalkoznak azóta is a témával – és ezáltal persze nem csak a KULCSprogrammal, hanem a kitagolással, az értelmi fogyatékos emberek lehetőségeivel. Sokan, például az [origo] milliós olvasótáborából életükben először szembesültek vele: számtalan értelmi fogyatékos ember igenis képes az önálló életre. Talán nem kell elmagyaráznom, a társadalmi befogadáshoz, az (újabb divatos szóval élve) integrációhoz milyen nagy szükség van ezekre az „aha-élményekre” az „átlagember” részéről. A fogyatékosságügy nem verseny, nem az ebben működő szervezetek presztízs-csatája, nem is ezért hangsúlyoztuk tehát a KULCSprogram elsőségét, egyedülállóságát. Az azonban józan gondolkodással könnyen belátható: nagyobb a sajtóvisszhang, ha hivatalosan is meghirdetjük a támogatott lakhatás magyarországi indulását – egy valóban egyedülálló programmal. És ez mindenkinek jó.

Ezért is gondolom: ha valaki a fentiek ellenére úgy látja, nincs különbség az eddigi próbálkozások és a KULCSprogram között, tehát csúsztatás azt állítani, hogy ez az országban az első – még akkor sem lehet érdeke támadni. Minden egyes pozitív hangvételű újságcikk, rádióműsor, tévériport, online visszajelzés és nyilvános nyilatkozat ugyanazt a célt szolgálja ugyanis. Az ÉFOÉSZ-nak, a többi szervezetnek, minden érintettnek, és gyakorlatilag az egész országnak közös az érdeke: egy sokszínű és befogadó társadalom, amelyben méltó helyet kaphatnak az értelmi fogyatékos emberek – egyenlő esélyekkel, egyenlő jogokkal, egyenlő lakhatási lehetőségekkel.

Ettől biztosan mindannyian jól éreznénk magunkat.

J.É.; B.F.

Nagy nevetések, sőt, kacagások, hahota, elő-előkerülő mobilok, susmus, egymás szavába vágó, nagyívű monológok jellemzik a KULCSprogram most zajló képzését - néha már-már a randalírozás szót is megkockáztatnám. A résztvevő tizenegy fiatal minden napra feladja nekünk a leckét a fegyelmezésben, de olyan fokú humorral és derűvel vegyítik a folytonos aktivitást, hogy egyszerűen muszáj az egész csoportot a szívünkbe zárni.

"Pedig az ÉNO-ban lehet beszélgetni, ott senki nem szól ránk!" - ágál egyikük, amikor arra kérjük, figyeljen a feladatra. "Én már túl vagyok azon, hogy bármin is megsértődjek!" - legyint másikuk.

A feladatok persze sokszor viccesek, játékosak, és láthatóan mindenkiből előhozzák a kreativitást: egyesek a rendrakáshoz inkább asszonyi segítséget kérnének, egy báb bőrébe bújva pedig csavargásra, kocsmázásra, csajozásra áhítoznak. A nevetés és a csíny ragadós: ha egyikük rákezd, zeng a terem.

Másfél hete igyekszem az elhangzó témákra fókuszálni itt, a blogon, de a budapesti elméleti tanfolyam kapcsán egyszerűen adja magát az összehasonlítás: a KULCSprogram első körében Lesencetomajon, egy nagylétszámú intézményben tartottunk képzést, a budapestire viszont főként családban és lakóotthonban élők jelentkeztek, sokan nem is a költözést megcélozva. "Hogy új információkat szerezzek", "Új tapasztalatokkal gazdagodjak" - főként ilyen célok fogalmazódtak meg az első napon, amikor a képzéssel szembeni elvárásokat gyűjtöttük össze.

Lesencetomajon a cél sokkal egyértelműbb volt: kiköltözni! Itt viszont most nyár van, játék, móka, kacagás. És persze sok új információ és élmény - ahogyan a résztvevők várták.

Ma új vendéggel bővült a KULCSprogram budapesti képzésének csapata: csatlakozott hozzánk Tóni, aki 2 testvérével, családjával élt korábban, de nemrég lakóotthonba költözött - mindkét helyen számos problémával szembesült az együttélés során. A testvérek túl rendetlenek, a lakóotthoni szobatárs túl rendes, az otthon túlszabályozott.

Minthogy Tóni igazából csak egy bohóc-báb, minden résztvevő a bőrébe bújhatott, hogy segítsen neki elmondani: mi okozza a nehézségeket egy lakókörnyezetben. Ígyhát mindenki hozzátette a magáét a panaszokhoz - hogy nem kapja kézhez a saját pénzét, nem utazhat el egyedül, nem mehet csavarogni és csajozni, sőt, az otthonban még azt is megszabták, hány szalámival eheti a kenyeret.

Tónival mindannyian egyetértettünk: az együttélés nehéz ügy, de szükség van közösen alkotott, mindenki által be is tartott szabályokra.

"Hát egy kicsit diszn... rendetlenség van itt!" - kezdte a szituációs játékot L., amikor azt modelleztük, mi történik, ha a lakóközösség egyik tagja nem tartja be a szabályokat. Rendet kéne tenni, ezt mindkét lakó látta, és nagyon kreatívnak bizonyultak, mikor arra kellett válaszolni: hogyan? "Este fáradtan hazajövök a munkából, nincs időm erre. Ez nem férfimunka. Hiányzik ide egy asszony!" - állította egyikük. A képzésen azonban az volt a konklúzió: a közösen hozott szabályokat az együttélés során igenis be kell tartani, a lakást rendbe kell tenni - nemtől függetlenül.

Hogy ez az életben minden albérletben és lakóközösségben, családban vagy legénylakásban meg is valósul-e - azt már persze nem tisztünk megítélni.

Első kép forrása: csupajatek.hu